walkocsabi
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Egérkövető
 
Hírek
Hírek : Brownfield: Éljen a szex!

Brownfield: Éljen a szex!

  2006.05.13. 08:46

élrevezető című nagylemez szinte már tökéletes felvételek gyűjteménye, összességében mégis sántít

 

Brownfield: Éljen a szex!

Az egyik budapesti szórakozóhelyen lépett fel az együttesével, ott láttam. Sőt, korábban, azt hiszem a magyar közszolgálati rádióban hallottam is egy dalt az albumáról. Pontosabban az általa vezetett együttes albumáról. És itt álljunk meg egy pillanatra! A Megasztár alapszabálya kimondja, hogy kizárólag azok vehetnek részt a versenyben, akiknek nincs forgalomban semmilyen hanghordozójuk. De akkor hogyan kerülhetett be Walkó Csaba? A kérdés jogos, a választ nem tudom. Ráadásul a zsűri ahelyett, hogy szemet hunyt volna a CD felett, Presser Gábor az értékelés során el is kotyogta: hallotta már, és tetszik neki. Pedig nem lett volna nehéz elhallgatni a létezését, hiszen csendben, hírverés nélkül került a boltokba valamikor ősszel.

Csabának nagyon jól áll a Jamiroquai stílusa. Zseniálisan előadta a dalt. Megérdemelte volna a továbbjutást, a zsűri azonban vigaszágra küldte. Mint utólag kiderült, Presser bácsi ugyan a színfalak mögött mondogatta, hogy a döntőben a helye, de a többiek nem támogatták. A stílusát és személyiségét látva valószínűleg azt hitték, a közönség úgyis bizalmat szavaz neki, számíthat a tinilányok szavazataira is. A vigaszági döntőben a Black Or White című Michael Jackson-slágert adta elő. Megint hibátlanul, mégis hoppon maradt, nem kapott kellő számú szavazatot, s a harmadik széria legnagyobb vesztese lett. A zsűri gyakran hangoztatja, hogy a versenynek csak nyertesei vannak, ami nyilván nem igaz, ám Csaba esetében könnyen előfordulhat, hogy a vesztesből végül győztes lesz. Amennyiben sikerül kihasználnia népszerűségét a Brownfield népszerűsítésére.

A zenekart 2000-ben alapította meg, a formáció azóta átesett több személycserén. Jelenleg Csaba mellett Sándor Attila basszusgitáros, Szekér Ádám gitáros, Dési Tamás dobos és ütőhangszeres, Pál Gábor billentyűs valamint Barabás Lőrinc trombitás alkotja. Fiatal koruk ellenére mindannyian képzett zenészek – ez hallatszik is.

A frontember nem véletlenül választotta a Jamiroquai dalát. Zenekara ugyanezt a funkys vonalat képviseli hip-hop, r&b és egyéb stíluselemek vegyítésével. Az album címe, az Éljen a szex! csalóka, a daloknak semmi közük a szexualitáshoz, tulajdonképpen még a címadónak sincs, abban csak ezt az egy mondatot ismételgetik.

Miután végighallgattam, az első gondolatom az volt, szuperlatívuszokban kell róla írni. A hangzás profi, kis túlzással a hangszerelést is nevezhetjük annak, a szöveg, az előadás, a vokál szintén elsőrangú. Valami mégis arra késztetett, hallgassam meg még egyszer, nagyobb odafigyeléssel. Valami zavart. Minél többször meghallgattam, annál nagyobb lett a kérdőjel. A külön-külön zseniális dalok nem állnak össze egy képpé, de nem tudom megmondani, mi az oka ennek. Jobb híján az eredetiség hiányára fogom. A CD első fele mély nyomokat hagyott bennem, a másik rész felett azonban egyfolytában átsiklottam, pedig a felvételek semmivel sem roszszabbak, mint az előzőek. Az első dalokkal magasra teszik a mércét, és nekem úgy tűnik, mintha jeleznék, mindjárt jön a csoda is. Ám a csoda elmarad, s mivel nagy dolog volt kilátásban, végezetül nem elégszem meg azzal, amit kapok. Érdekes módon ez a hiányérzet a meghallgatások számával együtt fokozódott. Most már ordít a lemezről, hogy a fiúk a maximumot korántsem hozták ki magukból. Ez – ha úgy vesszük – jó jel a jövőre nézve.

Természetesen nem csak Csabán múlik, hogy a Megasztár nyújtotta, tiszavirág-életűnek tűnő népszerűségét meg tudja-e hosszabbítani, és befuttatja-e a zenekarát. Egy másik fontos szereplő, a lemezcég a hátteret minden bizonnyal biztosítja ehhez, azt hallottam, a CD hamarosan új borítóval kerül a boltokba Walkó Csaba és a Brownfield néven. Remélhetőleg a média is a zenekar mellé áll.

Végezetül idézek az album egyik, talán legjobb dalából, a Járom az utam címűből: „Akad kellemetlenség, de végül ránk ragyog az ég”. Vegyük úgy, a kellemetlenség a Megasztár elbukása volt, de bízzunk abban, hogy a ragyogás sem marad el.

PUHA JÓZSEF

[2006. 01. 04.]

 
Linkek
 
Pontos Idő
 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-02-26
 
Szavazz!!!!
Tetszik e Csabi videoklipje amit a Dj-el készített? (Killer)

Nagyon tetszik
Tetszik
Nem tetszik
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Háttérzene
 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak