Walkó Csaba - ének 1981-ben született Budapesten. 6 évesen kezdett klasszikus zongorán játszani, majd 9 éves - külpolitikai tudósító édesapja révén - Belgrádba került, ahol az eltöltött 4 év alatt már komolyabban folytatta zenei tanulmányait Hazatérése után a klasszikus dob és a klarinét iránt kezdett érdeklődni, végül a dobot választotta főhangszernek. 15 éves korától foglalkozik könnyűzenével, amikor is felvették a PMH Erkel Ferenc zeneiskola jazztanszakának dobszakára, később ugyanezen szakra felvették a Kőbányai Jazzkonzervatóriumba ahol tanárai révén került közel az éneklés- hez, amire később le is cserélte szakát. 16 éves kora óta ír számokat, számos zenekarban megfordult már, 2000 augusztusában megalapítja a brownFieldet, amit azóta is az igazinak tekint.
Dési Tamás - dob, ütőhangszerek 1981-ben született Hajdúnánáson. A Kőbányai Jazz- konzervatórium dobszakos hallgatója, játszott számos zenekarban, köztük latin zenét játszó formációban is, jelenleg a brownField mellett a Sziámi zenekar dobosa, és az R-Go ütőhangszerese.
Pál Gábor - Mao - billentyűs hangszerek 1980-ban született Budapesten, civilben angol szakfordító. 6 éves kora óta tanul zenét, 9 éves kora óta tanul zongorázni, 1996-tól hat évig volt Márkus Tibor tanítványa a PMH Erkel Ferenc Zeneiskolája jazztanszakának zongora szakán. Játszott blues és pszichedelikus-instrumentális zenekarban, a brownField mellett 1999-től a Toy Division nu jazz zenekar alapítója és zenekarvezetője.
Sándor Attila - basszusgitár 1984-ben született Budapesten. Szülei révén a zene szeretete gyerekkorától végigkísérte, ugyanis édesanyja és édesapja egyaránt népzenész. 15 évesen ismerkedik meg az akusztikus gitárral, de hamar rájön, hogy közelebb áll hozzá a basszusgitár, a háttér munka. Eleinte magántanárnál tanul, majd az PMH Erkel Ferenc zeneiskola jazztanszakán, de nagy hatással van fejlődésére Flea, a Red Hot Chili Peppers zenekar basszusgitárosának játéka és a Jamiroquai hangzás.
Szekér Ádám - gitár 1981-ben született Kőszegen. 11 évesen kezd gitározni a Guns'n'Roses gitárosának, Slashnek a hatására. Ekkor alapítja első zenekarát, természetesen ebben stílusban, később grunge-ot is játszik. 1999-ben Pestre kerül, félig elvégez egy hangmérnöki iskolát, majd elkezdi a Kőbányai Jazzkonzervatórium gitár szakát is, de abbahagyja. Viszont itt ismerkedik meg az együttes jelentős részével. Közben megalapítja Ultra nevű trip-hop, techno, pszichedelikus stílusjegyeket magán viselő zenekarát, aminek jelenleg is tagja vezetője.
|